Azt hiszem, tovább már nem húzhatom, így nekem is írnom kell magamról pár sort, hogyan is lettem családi fotós egy világjárvány idején.

Én nem leszek annyira érdekes és vicces, mint a Lányok, Linda vagy Spot, de megtudhatsz rólam is pár dolgot, ha elolvasod ezt a bejegyzést.

Ami kicsit most „fordított” lesz.

A képeket Linda készítette (utómunkában segítettem kicsit), a szöveget meg én írom (utómunkában Linda segített kicsit).

Mindig is valami kreatív, alkotó, nem egyhelyben ülő irodai munkát szerettem volna csinálni. Így kezdtem el dolgozni a NAV-nál egy irodában minden nap 8-tól fél5-ig, ahol röpke 10 évet húztam le.

Szerencsére ennek az időszaknak vége lett és elkezdtem próbálkozni mindenfelé, miközben a fotózás már nagyon régóta érdekelt.

Kisgyerekként nagyapám már nem működő Zenit gépét forgattam, kattogtattam film nélkül. Teljesen elvarázsolt a keresőben a kis négyszög, hogy amint belenézek, nem látom az egész világot, csak egy kis darabot belőle. Ezek után jó pár évre, évtizedre feledésbe merült ez a „szerelem”, de valahogy mindig vissza-visszatértem a fotózáshoz.

A Lányok érkezése közben, után ült le sokadszor velem szembe Linda és tette fel ismét a kérdést: miért nem foglalkozol csak a fotózással? Ebben érzed jól magad és mások szerint is nagyon jó családi fotós vagy.

És tényleg. Miért ne?

Hát így indult a Zsolt Rozgonyi Photo 2020 év elején, melyben rengeteg segítséget és támogatást kapok Lindától, a Lányoktól (Ilcsitől és Breetől), na meg persze Spottól. Hisz, ő is családtag!